Az emberek évezredek óta választják el a sót a víztől, így sós tengervízből sót és friss ivóvizet is állítanak elő. De vannak határai annak, amit el lehet érni – néha drasztikus következményekkel. Amikor az ókori Mezopotámia népe nem tudta kitalálni, hogyan sótalanítsa el öntözővizét és megakadályozza a sók felhalmozódását a talajban, társadalmuk összeomlott. „Ez a világ legrégebbi, legunalmasabb, de komoly problémája” – mondja Sujay Kaushal, a College Park-i Maryland Egyetem hidrológusa.

Ez a probléma egyre sürgetőbbé válik, mivel az édesvíz sótartalma számos ok miatt növekszik. A tengerszint emelkedése a sót a part menti talajvízbe nyomja, míg másutt a túlzott talajvízkitermelés mélyebb, sósabb vizeket von a víztartókba. Az emberi tevékenységek pedig – az utak síkosságmentesítésétől a ruhamosáson át a földek trágyázásáig – sokféle sóval szennyezik a felszíni vizeket. Tavaly októberben Kaushal és munkatársai arról számoltak be, hogy a világ főbb patakjaiban és folyóiban a sótartalom az egekbe szökött; egyes vizek ma többször sósabbak, mint néhány évtizeddel ezelőtt 1. Az édesvíz szikesedése hatalmas globális probléma, nem regionális probléma – mondja.

Egy másik, ehhez kapcsolódó probléma a problémás hulladéklúgok növekvő terhe. Különféle iparágak – az olaj- és gázkitermeléstől az ivóvizet előállító sótalanító üzemekig – termelnek sós szennyvizet, amelynek ártalmatlanítása költséges. „Tennünk kell valamit a lúgokkal” – mondja Menachem Elimelech, a Connecticut állambeli New Haven-i Yale Egyetem környezetvédelmi mérnöke.

…

Ár küszöb

Az, hogy ezek közül az elképzelések közül bármelyik sikeres lesz-e, gazdasági tényezőktől függ. Ha az SWCC az összes rendelkezésre álló nátrium-kloridot kivonná Szaúd-Arábia sótalanító szennyvizéből, akkor az elegendő lenne a világpiac egyharmadának ellátására. Másrészt a brakkvíz sótalanításából származó hulladéklúgok biztosíthatnák a bőséges ásványi gipszet, de nem valószínű, hogy a hagyományosan zúzott kőzetből a sóoldat kitermelése versenyképes lenne.

Fellows szerint az új piacok, mint például a sóhajtású technológiák, köztük a cink-bróm akkumulátorok bevezetése új keresletet teremthetnek bizonyos sók iránt. A szabályozások is szerepet játszhatnak, vagy drágítják a maró hulladék ártalmatlanítását, vagy ösztönzik a sóoldat alapú sók használatát különféle alkalmazásokban, például a sóoldat alapú gipsz használatát az útsókban.

Egy dolog világos: növekszik a friss víz iránti igény. A kutatók szerint fontosak az új technológiák a sótalanítás jelenlegi korlátainak kezelésére. De ez nem alternatíva a még mindig elengedhetetlen lépéshez, az édesvíz megőrzéséhez. Mindig energiára, időre vagy területre van szükség a só és a víz elválasztásához, így a sótalanításnak mindig ára van. „Nincs varázslat” – mondja Elimelek.